NATIONALFOOTBALL
NATIONALFOOTBALL
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
David Beckham
 
Ronaldinho
 
Cristiano Ronaldo
 
...
 
Életrajz
Nem jellemezte mindig magabiztosság Davidet, hiszen nem volt nála visszahúzódóbb, csendesebb kisgyerek Leytonstone-ban, London keleti részén, ahol fiatalságát töltötte. Ekkoriban Becks minden percét a labdarúgás töltötte ki, amelynek szeretetét édesapja, Ted oltotta belé. A kis David összes szabadidejét arra használta fel, hogy a labdát rúgja, még cserkésztársait is rávette egy kis futballra. Minden este pontosan kilenckor már ágyban volt, hogy fitt és egészséges maradjon. Elso klubja a helyi Ridgeway Rovers volt, amelyben már hétévesen játszott. Tehetsége hamar kiderült, és nem volt olyan londoni egyesület - a West Ham Unitedtol az Arsenalon át a Tottenham Hotspurig -, amely ne érdeklodött volna iránta. Édesapja, Ted Beckham, aki háztartási gépek szerelésébol tartotta el családját, azonban nem csak a sportág, hanem egy bizonyos egyesület imádatát is belenevelte Davidbe: a Manchester Unitedét. Tizenegy éves korában Davidet beíratták a manchesteri legenda, Bobby Charlton futballiskolájába, ahol egy szemesztert töltött el. A MU világbajnok középpályásának természetesen megakadt a szeme a labdával remekül bánó fiún, és azonnal kiemelte a többiek közül. A kurzus végén pedig jutalomként két hétre Barcelonába vitte a srácot, ahol akkoriban Terry Venables volt a tréner, és a katalánoknál játszott Gary Lineker is. Venables megjegyezhette magának a fiút, mert amikor a szezon végén otthagyta a Barcelonát, és a Tottenham Hotspur edzoje lett, nem felejtette el megemlíteni Beckham nevét a klub vezetoségének. David egy éven keresztül a Spursnél edzett, de igazából nem kedvelte a londoni egyesületet. Hogyan is kedvelhette volna, amikor az o kedvence a Manchester volt? Az ominózus egy esztendo során a Tottenham meze alatt végig a Vörös Ördögök dresszét hordta, és úgy érezte, hogy nem törodnek vele megfeleloen a White Hart Lane-en. Egy éven át Venables egyszer sem nézte meg, hogy fejlodik, ezért tizenhárom éves korában Beckham és szülei úgy döntöttek, hogy elég volt a Spursbol. Szerencséjükre a Unitednél sem felejtették el a fiatal Davidet, így 1988 júniusában a manchesteri egyesület inasszerzodést ajánlott neki. A kontraktus aláírását megelozo napon maga Alex Ferguson, a csapat vezetoedzoje beszélgetett el a fiúval és szüleivel. A skót szakembernek majd másfél órát kellett várnia a Beckham famíliára, mivel azok közlekedési dugóba keveredtek. Mint késobb kiderült, megérte a várakozás. Becks az inasok szokásos életét élte a Manchesternél, edzett a többiekkel, és tisztította a profik cipoit. Eloször Neil Webb csukáit kellett megszabadítania a kosztól, majd pedig tizenhat évesen a MU csapatkapitányának, Bryan Robsonnak a stoplisait törölgethette. David azonban ezt is hatalmas megtiszteltetésnek érezte, mint ahogy azt is, hogy már ekkoriban is a csapattal tarthatott a londoni mérkozésekre. Nem akármilyen utánpótlással rendelkezett akkoriban a klub, hiszen Beckhammel együtt játszott az ifjúsági csapatban többek között Ryan Giggs, Nicky Butt és Gary Neville is. Manapság is ok tartoznak David legjobb barátai közé, sokszor járnak együtt golfozni. A MU korosztályos gárdája nem is nagyon talált legyozore abban az idoben, és sorra nyerte az ifjúsági FA-kupákat. Legtöbbjük már akkor bemutatkozhatott a felnottek között, amikor még nem volt profiszerzodése. Daviddel ez 1992. szeptember 23-án történt meg, amikor is a Brighton elleni ligakupameccsen Andrej Kancselszkisz helyett léphetett pályára. Ezután azonban hosszú ideig csak a tartalékok között szerepelt, annak ellenére, hogy 1993. január 29-én a klub profiszerzodést kötött vele. Ugyanezen a napon lett a Manchester hivatásos játékosa Giggs, Scholes, Butt és Gary Neville is. Beckhamnek a következo, nagyok közötti meccsére egészen 1994-ig kellett várnia, ekkor azonban nem akármilyen találkozón került bevetésre. Decemberben a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája-mérkozésen jutott szóhoz. A fiatal középpályás végigjátszotta elso nemzetközi mérkozését, sot góllal járult hozzá csapata 4-0-s gyozelméhez. Az elso élvonalbeli szereplés azonban továbbra is váratott magára. Hogy ne essen ki a játékból, és némi tapasztalatot is szerezzen, Alex Ferguson úgy döntött, hogy kölcsönadja a fiút a negyedik vonalban szereplo Preston North Endnek. Beckham 1995 februárjában került a kiscsapathoz - ahol annak idején Bobby Charlton is szerepelt -, és egy hónap alatt öt meccsen lépett pályára. Ennyi ido alatt két gólt szerzett, az egyiket ráadásul szögletbol csavarta a kapuba! Davidnek meglehetosen szokatlan volt az itteni légkör, a szokások, például az, hogy a meccseken összekoszolódott mezt a játékosoknak kellett kitisztítaniuk. Nem sokáig kellett azonban itt maradnia, hiszen március végén visszahívták Manchesterbe, és április 14-én a Leicester City ellen Lee Sharpe helyett, csereként újra az élvonalban focizhatott. A szezon hátralévo részében még három találkozón szerepelt. A következo idénytol kezdve azonban kihagyhatatlan volt a MU kezdo tizenegyébol, az elso fordulóban, az Aston Villa ellen rögtön betalált, és a bajnokságot hét góllal fejezte be, jelentosen hozzájárulva a gárda bajnoki címéhez. Ám ekkor még csak egy volt a Vörös Ördögök tehetséges fiataljai közül. Egy évre rá viszont már egyértelmuen szupersztárnak számított, köszönhetoen az 1996-97-es bajnokságban nyújtott teljesítményének. A pontvadászat elso fordulójában a Manchester a Wimbledonhoz látogatott, és a Selhurst Parkban lejátszott találkozó egészen az utolsó pillanatig semmi különlegeset nem hozott. A MU 2-0-ra vezetett, a három pont sorsa már eldolt. A 90. percben aztán megtörtént a csoda: Beckham a félpályánál felnézett, látta, hogy a "Teniszezok" egyese, Neil Sullivan messze kinn áll kapujából, és mintegy hatvan méterrol a hálóba ívelt. Ez volt az a pillanat, amikor David Beckham, a médiasztár megszületett. A gólt számtalanszor visszajátszották a televízióban, és egész Anglia a fiatal középpályásról beszélt. Aki ráadásul továbbra is remek formában futballozott, olyannyira, hogy szeptember 1-jén a Moldova elleni meccsen a nemzeti tizenegyben is bemutatkozhatott. Innentol pedig nem volt megállás: nem játszottak nélküle válogatott meccset, és a MU-ban is kimagaslóan szerepelt. Ráadásul megismerkedett az akkoriban a csúcson lévo Spice Girls nevu lányzenekar legszebbnek tartott tagjával, akinek beceneve "Posh", azaz "Elokelo" volt. A bulvársajtó azonnal rávetette magát a sztorira, és napról napra beszámolt kettejük kapcsolatáról. Ez azonban ekkoriban még nem befolyásolta negatívan Beckham teljesítményét, akit az év legjobb fiatal játékosának választottak. A fordulópont az 1998-as világbajnokságon következett be. Beckham természetesen ott volt Glenn Hoddle huszonkettes keretében - a világ egyetlen szövetségi kapitány sem hagyta volna ki -, ám sem a tunéziaiak, sem pedig a románok ellen nem volt a kezdo csapat tagja. Az utóbbi meccsen elszenvedett vereség után aztán a közvélemény bekövetelte ot a gárdába, és Kolumbia elleni pazar játéka - na meg nem kevésbé remek szabadrúgásgólja - azt vetítette elore, a vb egyik csillaga lehet. Az argentinok elleni meccsen aztán elotérbe került Beckham rossz tulajdonsága, nem tudta fegyelmezni magát, és Diego Simeone szabálytalansága után visszarúgott az argentin felé. A törlesztésnek piros lap lett a következménye, Beckham így az angol válogatott kiesésének elso számú felelosévé vált. Az angol sajtó és a közvélemény ellene fordult, és csak nagyon kevesen álltak ki mellette. David párjával, Victoriával elvonult a világ szeme elol, New Yorkban töltöttek pár hetet, és a középpályás lélekben felvértezve tért vissza Manchesterbe. Tudta nagyon jól: most igazán erosnek kell lennie ahhoz, hogy elviselje a felelosséget. Mert a közönségtol - természetesen a Manchester-rajongókon kívül - kapott hideget-meleget, minden stadionban obszcén kórusok fogadták, amelyek nem csak ot, hanem kedvesét is igencsak érzékenyen érintették. Beckham maga is belátta, hogy soha többé nem lesz az a közönségkedvenc, aki korábban volt, de nem törodött a dologgal. Csak a futballal foglalkozott, és ennek meg is lett az eredménye: pályafutásának legjobb évét produkálta. Pedig a Mancheser meglehetosen nehéz szezonnak nézett elébe: a bajnokságban, az FA-kupában és a Bajnokok Ligájában is helyt kellett állnia. Beckham azonban bírta a hármas terhelést, sot, vezéregyéniségnek bizonyult. Egyszeruen képtelen volt rosszul játszani, akár megszokott posztján, a jobb szélen, akár eggyel beljebb kellett pályára lépnie. Sorsdönto gólokat szerzett: az utolsó, Tottenham Hospur elleni bajnokin - amely az aranyéremrol döntött - 0-1-es állásnál például parádésan csavart a hosszú felso sarokba. A szezonra a Bajnokok Ligája döntojében tette fel a koronát: a mezony egyik legjobbja volt, és a meccs után boldogan emelhette feje fölé a trófeát. A világ Beckham lábainál hevert. Talán éppen ez volt az, ami megártott neki, talán Victoria volt rá káros hatással - barátnojét királyi külsoségek között vette el 1999. július 4-én -, ki tudja. Egy azonban biztos: a jelenlegi szezonban Beckham többet szerepelt az újságok címoldalán fegyelmezetlenségei miatt, mint játéka okán. A problémák már nyáron kezdodtek, amikor az ifjú párnak el kellett halasztania nászútját, amelyet egy csendes-óceáni kis szigeten akartak eltölteni, a Manchester United ausztráliai túrája miatt. Állítólag ekkor romlott meg a korábban szinte apa-fiú kapcsolat Ferguson és Beckham között. A skót szakembernek korábban sem tetszett, hogy David médiasztárrá vált, de amíg a pályán a maximumot nyújtotta, addig nem szólt semmit. Ahogy azonban megkezdodött a bajnokság, úgy volt egyre több gond Beckhammel. Október elejére már öt sárga lapot gyujtött össze - máskor egy idényben volt ennyi figyelmeztetése -, a klubvilágbajnokságon a Necaxa ellen pedig piros lapot kapott. Idoközben Beckham lecsúszott az Aranylabdáról és a FIFA World Player-díjról is - mindkétszer Rivaldo elozte meg -, és Victoria nyilatkozatai csak szították a feszültséget. Mrs. Beckhamnek nem tetszett, hogy míg ok Londonban laknak, addig férjének naponta Manchesterbe kell utaznia, és hitvese fizetését is kevesellte, különösen azután, hogy a Manchester csapatkapitánya, Roy Keane megkapta az áhított heti ötvenezer fontot. Ferguson mindig is híres volt arról, hogy mindenkitol megkövetelte a maximumot, és amikor a Leeds United elleni meccs elott Beckham nem jelent meg az edzésen -mert otthon maradt lázas kisfiával Brooklynnal-, habozás nélkül kitette a szupersztárt a keretbol. A rangadót Beckham nélkül is megnyerte a MU, és bár késobb Becks visszakerült a csapatba, sokak azt jósolták, hogy csak a szezon végéig marad ott... A Manchester United a következo szezonban "természetesen" megint bajnoki címet nyert, és ebbol Beckham jó szokásához híven gólokkal (egészen pontosan hattal) és számtalan gólpasszal vette ki a részét. A szezon befejeztével azonban nem sok pihenoje maradt, hiszen az angol válogatottal részt vett az Európa-bajnokságon, amely felemás eredménnyel zárult a számára. Noha a háromoroszlánosok nem jutottak tovább a csoportjukból, talán Beckham volt az egyetlen labdarúgó, akire nem lehetett panasz. A középpályás a portugálok ellen két parádés gólpasszt adott, és a németek elleni találkozón is az o szabadrúgását követoen szerezte meg a gyoztes találatot Alan Shearer. Ennek ellenére a Németalföldre átrándult angolok egy csoportja (különösen a románok elleni vesztes találkozót követoen) megtalálta ot, a drukkerek meglehetosen ízléstelen módon a feleségét szidták. Beckham nem hazudtolta meg önmagát, a lefújást követoen odaballagott az ominózus szurkolók elé, és egy ujját felmutatva fejezte ki, mit gondol róluk. Tettét természetesen hatalmas felzúdulás követte, de érdekes módon egyre többen álltak a játékos mellé, mondván, o is csak ember, és nem kell minden gyalázkodást elviselnie. Sokan azt gondolták, hogy az angol közönség ilyetén viselkedése miatt távozik a szigetországból, mivel külföldi sztárklubok egész sora jelentkezett be érte és tett jobbnál jobb ajánlatokat a Manchesternek. Szóba került az Internazionale, az AC Milan és az FC Barcelona is, de Becks végül maradt, és remekül kezdte az új szezont. A bajnokságban az elso négy fordulóban háromszor volt eredményes, és 27 mérkozés alatt már nyolc gólig jutott, márpedig eddigi legjobb idényében, az 1997-98-as bajnokságban is csak kilenc találattal zárt. A válogatottban is nagy megtiszteltetés érte, hiszen az olaszok elleni válogatott mérkozésen o volt a nemzeti tizenegy csapatkapitánya. Ekkor már nem Kevin Keegan volt a szövetségi kapitány, o a németek elleni hazai vereséget követoen lemondott, és ideiglenes utódja, Peter Taylor Beckhamre bízta a csapatkapitányi karszalagot. Beckhammel kapcsolatban sokáig élt az a pletyka, hogy távozik a Unitedtol. A klub és David megbizottjai azonban már régóta tárgyaltak a szerzodéshosszabbításról, amit meg is kötöttek a 2002-2003-as idényre. A középpályás maradt Manchesterben, immáron közel százezer fontos heti fizetéssel. A rosszul sikerült szezon okozta keseruséget csak fokozta, hogy a Deportivo elleni BL-meccsen veszélybe került vébérészvétele is, Duscher belépoje nyomán ugyanis eltört a lábközépcsontja. Becks azonban mindent elkövetett, hogy meggyógyuljon és ott lehessen élete második világbajnokságán... A világbajnokságon, ahol Anglia egyik csoportellefele az az Argentína volt, aki ellen Becks az 1998-as vb-n piros lapot kapott, az az Argentín válogatott, ahol Simeone és Duscher is játszott... A sors iróniája, hogy a mérkozésen egyetlen gól, egy bünteto döntött Anglia javára. És ki más is rúghatta volna a 11-est, mint a válogatott kapitánya David Beckham. Óriási elégtétel volt ez David számára, megmutatta az egész világnak, hogy mindenen túl tudja magát tenni az ember, ha szívbol akarja. Gondoljunk csak bele mi lett volna, ha nem lövi be, lehet hogy egy pályafutás végét jelentette volna... De belotte, és ezzel Anglia legyozte az örök rivális Argentín válogatottat. A világbajnokság jól folytatódott az angol csapatnak, elsoként jutottak tovább a csoportjukból, majd a nyolcaddöntoben 3:0-ra legyozték Dániát. Következett a negyeddönto a Brazilok ellen. A mérkozés jól kezdodött Davidék számára, vezettek 1:0-ra. Ám elobb Rivaldó egyenlített, majd Ronaldinho a gyoztes gólt is megszerezte, ami Anglia búcsúját jelentette. A történethez hozzátartozik, hogy Brazília késobb el is nyerte a világbajnoki serleget. A következo bajnoki idény fordulópont volt David számára. Az igaz, hogy a Manchester magabiztosan nyerte a bajnokságot, de Beckham és a klubb kapcsolata egyre inkább megromlott. A dolgok odáig fajultak, hogy az Arsenal elleni kupameccsen elszenvedett 2:0-ás vereség után Alex Fergusson mindenért Davidet hibáztatta, sot egy stoplis cipovel fejbe is rúgta, amitol felrepedt Beckham szemöldöke. Ettol a pillanattól egy visszafordíthatatlan folyamat vette kezdetét. Az idény vége felé hiába egyhült a helyzet Beckham és Fergusson között, szinte mindenki biztosra vette, a következo idényt már nem a Manchester színeiben fogja kezdeni a középpályás. Egyre több csapat (a Real Madrid, a Barcelona, a Milan) jelezte igényt tartana az angol csapat kapitányára. David is érezte hogy már nem olyan a légkör körülötte a klubbnál, mint korábban, szinte biztos volt benne, ha arra kerül a sor, nem fogják marasztalni. Sokat beszélgettek Victoriával, mi is lenne a legjobb megoldás, s végül arra jutottak, ha mindenképp el kell hagyni a United-et, akkor csak egy csapat jöhet szóba: a REAL MADRID...
 
Naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2005-12-21
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A hét képe
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77